Kedves Látogatónk!
Szeretettel köszöntjük a Zalakarosi Sakkfesztivál oldalán!
Büszkén mondhatjuk el, hogy fesztiválunkat már harmincöt éve rendezzük meg, s az esemény ez idő alatt hazánk egyik legjelentősebb versenyévé vált, sőt most már Európában is igen magasan jegyzik.
Versenyünk együtt fejlődött a településsel. Az európai hírű, 1965-ben megnyílt Gránit Gyógyfürdő döntően meghatározza az 1997 óta városi rangra emelkedett egykori nagyközség arculatát. A helyszín és a verseny hangulata a kezdetektől annyira kiváló, hogy az első egy-két rendezvény után a verseny nemzetközivé vált és folyamatosan erősödik, fejlődik napjainkban is.
A helyszín az első évtizedekben a Móra Ferenc Általános Iskola tornaterme, melyhez az utóbbi években csatlakozott a Hotel Karos SPA, mely a főcsoportnak biztosít ideális körülményeket. Az alkalmanként 150-200 sakkozót számláló rendezvényhez ez évben már harmadszor nyújt jelentős anyagi segítséget a Magyar Sakkszövetség, így Zalakaros Város támogatásával együtt nemzetközileg is jelentősnek nevezhető díjalap 2015-ben nem kevesebb, mint 32 nemzetközi nagymestert vonzott a fürdővárosba.
A 2016-os év újabb mérföldkövet jelent történelmünkben, hiszen az indulók száma már meghaladhatja a 200 főt. Ebben az évben különösen sokan jelentkeztek a sakkozás őshazájából, Indiából. A hatalmas létszámnak megfelelően a tornán a megszokott A és B csoport mellett idén először C csoportos viadalt is rendezünk.
Versenyünk rangját emeli, hogy ennek keretein belül zajlik a Magyar Nyílt Férfi Bajnokság és az U20-as Országos Bajnokság is.
A verseny fővédnöke Novák Ferenc polgármester vezetésével a település képviselő testülete minden segítséget megad ahhoz, ami egy színvonalas rendezvény előkészítéséhez, lebonyolításához szükséges. Így a rendezőség nevében bátran ajánlom, hogy kortól, nemtől és Élő pontszámtól függetlenül mindenki jöjjön május végén Zalakarosra, ebbe a barátságos, virágos nyugat-magyarországi fürdővárosba!
IM Horváth Tamás
a rendezvény fő szervezője